Az életemben a legnagyobb tragédiát általában az jelenti, hogy mindig akkor vágyom valamire, amikor nincs rá lehetőség, amikor pedig kínálja magát az alkalom, akkor pedig valahogy nincs már hozzá kedvem. Szerencsére azonban nincs ez így az M-mel kapcsolatban, mert valahogy ha karnyújtásnyi távolságon belül érek hozzá, elfog az inger, hogy rámásszak.

Szóval holnap, dec. 31-én még amolyan formalitásból koccintunk egy pohár édes pezsgővel, utána pedig ágycsata fog következni. Tehát elmondhatom majd, hogy az első valódi tevékenységem 2009-ben a szeretkezés volt. Azt hiszem, mindig is ilyen újévindításra vágytam. Dugás és orális szex kifulladásig.

Aztán vissza a hétköznapokba. Mindenki megy, csinálja a dolgát. Egyetem, tanulás, nekem mellette munka. De persze miközben a könyv fölé hajolok, majd lesz min elmerengnem, s közben csendben egyeztetjük a következő légyott időpontját.

A tapasztalatokat gyűjteni kell, hogy legyen mire visszaemlékezni a kandalló előtt a hintaszékben ücsörögve nyugdíjasként!

Még az első MSN accountomat használom. Jó régi már mit ne mondjak. Néha van úgy, hogy végigfutom a listám "család", "ismerősök", "szaktársak", "gimis évfolyamtársak", "gimis osztálytársak" stb... Szóval jópár csoport van, azokon belül is rengeteg partnerrel.

Amikor éppen tényleg megesz a fene, annyira unatkozok (ilyen persze egyre ritkábban van) néha kedvem lenne beszélgetni valakivel. Ilyenkor a kb. 20-30 emberből tudok válogatni akik fenn vannak MSN-en. Illetve akik fenn vannak MSN-en és kivételesen nem rejtett módban. Mert ugye az most a nagy divat, hogy kapásból rejtve jelentkezik be, mondván, nem kíván beszélni senkivel, legfeljebb XY-nal. Kérdem én; akkor mégis minek vett fen MSN-re? Ha csak néha akar velem szót váltani, akkor miért nem elégedett meg azzal, hogy ír egy e-mailt?

Aztán éppen tegnapelőtt egyik szaktársam írt MSN-en, persze rejtve volt bejelentkezve. Természetesen kérdése volt, amire állítása szerint csak én tudom a megoldást. Hát, őszintén szólva úgy felkaptam a szart mint a fene. Főleg, ha még balfasz módon megpróbálja álcázni is a szándékát és úgy tesz, mintha csak boldog karácsonyt akart volna kívánni. Persze amint válaszolok neki és viszont kívánok neki minden szépet és jót, rögtön kiböki, hogy valami kidolgozott tétel kellene az egyik vizsgára. Hát, hogy Bill Clinton Monica Lewinskinek intézett szavaival éljek, az ilyen ember:

"Szopjon le!"

Szóval megszületett az elhatározás, hogy itt az ideje új MSN-t készíteni és tényleg csak annak a pár embernek megadni az MSN címem, akikkel gyakran szoktam társalogni. A többi pedig vagy ír e-mailt, vagy felhív telefonon. Ezzel persze lehet, hogy én leszek a köcsög, de egyúttal elkerülöm a faszkalap, másokat kihasználó embereket is.

Bocs, hogy hosszú lett a bejegyzés...

Persze itt most nem egy zenés csinadrattára kell gondolni, csak megpróbálom vázolni, hogy miről is olvashat majd a kósza látogató, aki rátalál a blogomra és még a bejegyzéseket is elolvassa.

Elsősorban azért hoztam létre ezt a naplót, mert az előző kettőt olyan ember is olvasta, akit nem kedveltem és aki miatt nem tudtam őszintén leírni a gondolataimat. Szóval arról fogok itt mesélni, hogy milyen benyomások is érnek engem a mindennapi életben.

Előre leszögezném, hogy nem tartom magam különlegesnek, sem pedig többnek az átlagembereknél. Ezért is választottam ezt a címet a blognak. Egy hétköznapi ember vagyok, úgy vélem hétköznapi gondolatokkal, hétköznapi problémákkal, amelyekre hétköznapi megoldásokat keresek.

A blogom célja pedig az, hogy ha valaki olyan problémáról olvas itt, amely esetleg vele is megtörtént, akkor észrevegye, hogy bizony nem volt egyedi az esete.

(Egyelőre ismerkedek a bloggal, szóval némi problémák lehetne a formázással.)